2017. november 1.

Cset a fészen


- Hello! Vagy?
- Aham.
- Képzeld, önkéntes melózok.
- ?
- Gondoltam, segítek valakin.
- ?
- Igen. Éppen befejeztem a köröm lakkozást, amikor látok a fészen egy posztot. Az a harmadikos, hosszú hajú, szőke srác osztotta meg. Tudod, a Tomi.
- Persze, hogy tudom. Folyton róla beszélsz.
- Szóval ő. Cuki, nem? Ő is csinálja. Segít másokon. Ez cuki, nem? És az a legjobb, hogy tulajdonképpen semmit sem kellett csinálnom. Csak kattintottam párat, aláírtam valamit és kész. Most aztán látja, hogy én is benne vagyok ebben a segítő csapatban. Jó, mi?
- Aham. Anyám most húzta le a klotyót. Ezután szokott becsörtetni, hogy aludjak már. Mi a meló?
- Ööö, valakin segítünk. Gyerek asszem vagy egy delfin. A lényeg, hogy a Tomi is benne van. Érted? A Tomi!!! Ez majdnem olyan, mint egy randi. Sőt, több annál. Együtt dolgozunk. Itt vagy még?
- Nem, nincs itt. Az anyja vagyok. Este 11 van. Lili megy aludni. Szép álmokat!
2017. október 26.

Misi világgá megy


Misit hallatlan, égbekiáltó igazságtalanság érte. Akkora, hogy arról beszélni sem lehet. Vagyis lehet, de nem tud. Marad az ordítás, toporzékolás, háton fetrengés, világgá menés.
Misi tehát hátán egy zsákkal nekivág a világnak. Szülei az ajtóból figyelik, de ő nem néz hátra. Ha hátra nézne, látná az anyukája szája szegletében bujkáló mosolyt és attól még dühösebb lenne.
Először a kerti kapunál torpan meg. Még sosem ment ki egyedül az utcára. Óvatosan kilép és az utcán meglátja a szomszéd kutyáját, Fülest. Pista bácsi megint elfelejtette megkötni. Misi újra megáll és remegve tűri, hogy a kutya megszagolja a kezét.
- Még jó, hogy nem kolbászt reggeliztem – fut át az agyán.
Ahogy a kutya távolodik, Misi egyre bátrabban szedi a lábát. Az utca végén érik a szőlő. Tép egy fürtöt, szemezget, édes, mint a méz. A héját és a magját az útra köpködi.
- Az győz, akinek pont középre megy – mondja félhangosan.
- Jó – válaszolja anya. Misi meglepetten néz fel.
- Beállhatok?
A kisfiú nem válaszol, elfordul. Anya és Misi együtt köpködnek. Először Misié talál be pont középre.
- Sikerült! - nevet.
- Ügyes vagy – válaszolja anya.
Misi az ebédet már otthon eszi meg.
2017. október 17.

Teca néni


Teca néni napok óta szobájában feküdt. Napfény csak a redőny résein át szűrődött be. Ő kérte, hogy így legyen. Gyerekkorára emlékeztette, amikor anyja vasárnaponként hagyta lustálkodni az ágyban, hogy nézhesse az ablak előtt táncoló porszemeket.
- Hamarosan visznek a temetőbe – gondolta és maga sem tudta, miért, elmosolyodott. Már nem félt a haláltól, inkább érdekelte és csodálkozott, hogy kíváncsiságával egyedül maradt.
A családtagok és a fizetett ápolónő időnként feltűntek a szobájában, lemosdatták, enni hoztak vagy inni, de egyikük sem maradt soká. A néni tudta, hogy mi zavarja őket. A szag. Ő már megszokta, de a többiek nem. Féltek a bűztől és féltek tőle is. Amikor azt hitték, alszik, kutatva keresték arcában az ismerős vonásokat, de csalódniuk kellett. Ez a Teca néni már nem az a Teca néni, aki kondérban főzte a csirkepaprikást, egyedül hordta be a tüzelőt és télen is papucsban szaladgált. A haldokló Teca nénit nem ismerték és nem is akarták megismerni. Sőt, haragudtak rá, hogy ellopta a régit, az erőset. Megkönnyebbülten húzták be maguk mögött az ajtót, nehogy véletlen az ő jelenlétükben haljon meg.
- Beszari banda – motyogta Teca néni, épp úgy, mint nyolcvan éve, a padlásablakban kucorogva. A testvéreivel bújócskázott, egyedül őt nem találták, nem hitték, hogy öt évesen képes egyedül felmászni.
- Bátorság  – suttogta végül és örökre elaludt.
2017. október 1.

A postás


Tibi tulajdonképpen szerette a munkáját. Erre akkor jött rá, amikor a barátjával péntek este kiültek sörözni a Vigadó teraszára. Nyár volt, meleg, a sör gyorsan a fejükbe szállt.
- Tulajdonképpen szeretem a munkámat – mondta tagoltan Misinek – Biciklizni jó, borravalót kapni jó, az öregasszonyokkal jól kijövök, világéletemben korán keltem, csak... - és itt elakadt.
- Csak? - kérdezte a barátja.
- Csak az a kutya ne lenne. A Jávor Eszti néni kutyája. Úgy hívják, Sátán.
- Miért? Ugat?
- Az hagyján! Harap is.
- Mekkora?

2017. szeptember 20.

Kegyelem


János az ágyon ült és érezte, hogy baj van. Apja a szomszédos ágyon horkolt, cipőstül vetette el magát, mikor hajnalban részegen hazaért. Mindjárt fél nyolc, rohannia kell a suliba. Ha még egy igazolatlan napot szerez, kirúgják és anya megöli. Ez biztos.
- Bassza meg – szakadt ki belőle. A ruhásszekrény zárva. Biztos apa zárta be éjjel, összekeverte a bejárati ajtóval.
- Kelj fel! Hol a kulcs? – rázta meg az apját, aki tehetetlenül átfordult a másik oldalára és aludt tovább.