2012. december 16.

Sárkány ellen sárkányfű - 3. rész

Mágnes Miska
Miskát végül nem otthon, hanem a lakótelepi általános iskolában találták meg, ahol fizika órákon szemléltető eszközként keresett egy kis zsebpénzt.
- Nem lennék rászorulva, de annyira szeretem a gyerekeket – magyarázta.
Szünetben kiültek az udvarra és amíg Miska boldogan majszolta az ajándékba kapott vasreszeléket, Picúr előadta panaszát. Úgy tűnt, Miska erősen töri a fejét, mert hosszú percekig néma csendben maradt. Végül azt mondta.
- Az igazat megvallva Négyfejű vastöméséhez sosem vonzódtam. Vasat gyűjteni a MÉH-nek, megtalálni a nagymama elveszett gyűszűjét vagy egy tűt a szénakazalban semmiség, de mások büdös szájában turkálni… Rémesen gusztustalan! Ráadásul ettől megváltozni nem fog, sőt talán még gonoszabb lesz és örök bosszút esküszik majd ellenetek. Higgyetek nekem, nálam jobban senki sem ismeri a vonzás és taszítás törvényét.

2012. december 6.

Sárkány ellen sárkányfű - 2. rész

Aranyorrú Bába
Picúr másnap reggel elindult a szakszervezeti bérpalota felé, ahol utoljára ötszáz éve járt tagdíjat befizetni. A bizottság ajtaja előtt sorszámot kellett tépnie, mert rajta kívül számtalan hét, tizennégy, sőt huszonegy fejű sárkány várakozott.
- Mi járatban itt, ahol a madár sem jár és ha mégis, továbbrepül? - kérdezte Picúr a hatvanhetes sorszámútól.
- Visszaadom a sárkány igazolványom. Igaz, hogy ingyen utazom vele a hévén, de nem vagyok hajlandó újabb királylányt elrabolni. Mind szemtelen, közönséges, pökhendi és csipszen meg csokin él. Oda a kellem, oda jellem, a bájról nem is beszélve - összegezte a hatvanhetes és csüggedten bámult maga elé.

2012. december 4.

Sárkány ellen sárkányfű - 1. rész

Picúr, a hétfejű sárkány
Picúrnál betelt a pohár. Az aprócska, hétfejű sárkány az elmúlt kétezer évben összesen ezerkilencszázkilencven lányt rabolt el. Azért nem kétezret, mert pár éve tüszős mandula gyulladást kapott és ez átmenetileg nagyon fájdalmassá tette a tűzokádást. De amint kikúrálta magát, szorgosan folytatta munkáját.
Eleinte kifejezetten élvezte, első rablására máig tisztán emlékezett. Eszmeralda királykisasszony sudár és kecses teremtés volt, haja vörös zuhatag, szeme zölden szikrázó smaragd, orrán számtalan arany szeplő. Bájos volt, okos és rendkívül szellemes. Picúrt napokig heveny depresszió gyötörte, miután megvált tőle. Őt követték SáriRozi, a bájos ikerlányok és Bandika, aki valójában királyfi volt, csak hosszú, szőke haja a kezdő sárkányt megtévesztette. Micsoda sakk partikat játszottak! Bandika alig akart hazamenni.